feladatok

feladatok

Kíváncsian figyelték a tavat.

A víz világnapját ünnepelték a gyerekek városszerte

Egy horgász mutatta be etetős hajóját a gyerekeknek az Ózdi Horgásztónál, ugyanis a Somsályi Tagóvoda apróságai ma itt kirándultak. Az időjárás is kedvezett a sétának, hiszen délelőtt sütött a nap. A program apropója a víz világnapja volt, amellyel a kicsik egész héten foglalkoztak. „Hagyományápoláson túl még nagyon fontosnak találjuk a kisgyermekek környezettudatos magatartásának a fejlesztését […]

Zsíros kenyér hagymával és paprikával.

Zsíros kenyér partival nyitották az évet a térség polgármesterei

Idén új helyszínre, Hangonyba érkeztek a térség polgármesterei a szokásos, évindító zsíros kenyér partira. Immár tizenkettedik éve indítják így az új esztendőt. A kezdeményezést Riz Gábor országgyűlési képviselő, miniszteri biztos indította el azzal a céllal, hogy a települések vezetőivel közösen tárgyalják meg az elmúlt esztendő örömét, nehézségeit. „A térség polgármestereivel mindig összeülünk így év elején […]

Becsület, bátorság és elkötelezettség – Amerikai tengerészgyalogosok látogattak a JAG-ba

Diákokkal és pedagógusokkal telt meg a JAG egyik tanterme. Faragó Judit, az intézmény pedagógusa egy igen rendhagyó eseményt szervezett, amelynek keretében két amerikai tengerészgyalogos látogatott el az iskolába. „A programot az Amerikai Nagykövetség oldalán találtam. Nagyon megtetszett, hogy több témában is lehet őket hívni. Teljesen ingyenes a program, és rögtön el is vállalták ezt az […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.