felvonulás

felvonulás

Lézershow színesítette a programot.

Ünnepi hangulat, látványos lézershow és autós felvonulás – Ez jellemezte a negyedik Adventi Forgatagot

Vásári hangulat fogadta a kilátogatókat aranyvasárnap az Adventi Forgatagon. Már a délutáni órákban gyülekeztek az érdeklődők a Városház téren. A színpadot elsőként az Árpád Vezér Úti Tagóvoda apróságai vették birtokba, majd a Sajóvárkonyi Általános Iskola növendékei mutatták be produkcióikat. Utánuk az ÓMI Zenés Színház műsora következett. Az est sztárfellépője Wolf Kati volt, aki zenész társaival […]

Az I. Ózdi Szalamander fáklyás felvonulás.

Az ősi selmecbányai hagyományokat elevenítették fel az Olvasóban

A Gyújtó téren, a Kohász-zobor előtt gyülekeztek azok, akik az I. Ózdi Szalamander felvonulásra érkeztek, mely a selmeci diákhagyományok egyike. Eredete az egykor fennállott Bányászati és Erdészeti Akadémia hallgatóihoz kötődik. A hagyományok később is fennmaradtak, újabb elemekkel bővültek és mai napig ápolják. A Szalamander felvonuláson meggyújtották a fáklyákat, majd Janiczak Dávid polgármester köszönetet mondott az Ózdi Ipari Örökségvédők […]

Német és magyar hagyományok – Márton-napi felvonulást szervezett az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium német önkéntese

Gyerekzsivaj töltötte meg tegnap délután a gimnázium tizenötös tantermét. Csattogtak az ollók, filctoll szántotta a papírtányért. A gyerekek liba alakú lámpást készítettek. November 11-én ünnepeljük Márton napját. Ehhez a jeles alkalomhoz kötődően – hagyományteremtő céllal – egy rendhagyó eseményt szerveztek az intézmény pedagógusai. „A program első részében Márton naphoz kötődő hagyományokat ismerhettek meg a diákok. […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.