forgatag

forgatag

Közösen gyújtották meg a negyedik gyertyát.

Meggyújtották a negyedik gyertyát a város adventi koszorúján

Vasárnap este ismét sokan gyűltek össze a X. Adventi Forgatag utolsó napján a Városház téren. A kulturális műsorok után Janiczak Dávid polgármester lépett a színpadra és mondta el ünnepi gondolatait. Beszédében a szeretet fontosságát emelte ki, amelyet a gyertya fényéhez hasonlított. Ahogy a gyertya lángja továbbadható, úgy a szeretet is megosztható a környezetünkkel. „A szeretet […]

Lézershow színesítette a programot.

Ünnepi hangulat, látványos lézershow és autós felvonulás – Ez jellemezte a negyedik Adventi Forgatagot

Vásári hangulat fogadta a kilátogatókat aranyvasárnap az Adventi Forgatagon. Már a délutáni órákban gyülekeztek az érdeklődők a Városház téren. A színpadot elsőként az Árpád Vezér Úti Tagóvoda apróságai vették birtokba, majd a Sajóvárkonyi Általános Iskola növendékei mutatták be produkcióikat. Utánuk az ÓMI Zenés Színház műsora következett. Az est sztárfellépője Wolf Kati volt, aki zenész társaival […]

Janiczak Dávid a fára helyezi Ózd díszét.

Közösen díszítették fel a választókerület polgármesterei a karácsonyfát a Digitális Erőműben

Adventi forgatag fogadta a vendégeket a Digitális Erőmű csarnokában. A hetvenegy település vezetőjét Riz Gábor, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos hívta össze a már hagyománynak számító karácsonyfa díszítésre. Az esemény közel tíz éves múltra tekint vissza. Ez az együtt eltöltött idő pedig alkalmat ad arra, hogy a régió közös feladatait áttekintsék. „Én úgy gondolom, hogy egy […]

Advent első vasárnapját ünnepelték a Városház téren.

Advent első vasárnapját ünnepelték a Városház téren

Zsongott az ünneplőbe öltözött Városház tér a kilátogatóktól, hiszen vasárnap délután nyitották meg a X. Adventi Forgatagot. A színpadot elsőként a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda diákjai foglalták el, akik rövid műsorukkal nyitották meg a karácsonyi vásárt. Az Ózdi Szívklub táncos, zenés előadását a mogyorósvölgyi óvodások műsora követte. Az Újváros Téri Általános […]

Közeleg az X. Adventi Forgatag

Hétvégén lesz advent első vasárnapja. Nemcsak a dekorációban lesznek újdonságok, hanem a programban is. Az ÓMÉK szakemberei már hónapok óta dolgoznak, hogy ünnepi hangulattal töltsék meg a teret. „Azt gondolom, hogy nagyon sok újdonsággal fogunk tudni szolgálni az ózdi lakosságnak. Útlezárással kell majd számolni. Egy megnagyobbított vásári környezet lesz. A Városház tér előtti Vasvár út […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.