gyertyagyújtás

gyertyagyújtás

Közösen gyújtották meg a negyedik gyertyát.

Meggyújtották a negyedik gyertyát a város adventi koszorúján

Vasárnap este ismét sokan gyűltek össze a X. Adventi Forgatag utolsó napján a Városház téren. A kulturális műsorok után Janiczak Dávid polgármester lépett a színpadra és mondta el ünnepi gondolatait. Beszédében a szeretet fontosságát emelte ki, amelyet a gyertya fényéhez hasonlított. Ahogy a gyertya lángja továbbadható, úgy a szeretet is megosztható a környezetünkkel. „A szeretet […]

Zsuponyó Anett és Bodnár Dániel közösen meggyújtják az adventi koszorú harmadik gyertyáját.

Az öröm gyertyáját gyújtották meg advent harmadik vasárnapján

Ezüstvasárnap is sokan kilátogattak a Városház térre. Az adventi forgatag kulturális programja után – a hagyományoknak megfelelően – délután öt órakor az ünnepi gyertyagyújtás következett. Elsőként Zsuponyó Anett alpolgármester szólt a megjelentekhez. „A harmadik gyertya meggyújtása azt jelképezi, hogy nem vagyunk egyedül, hogy minden értékes percet szeretetben, békességben, nyugalomban a szeretteinkkel tölthetünk. Ha ezt szem […]

Közös gyertyagyújtás.

Advent második vasárnapján a remény lángja lobbant fel a város koszorúján

A kulturális műsort követően a második adventi gyertya meggyújtására is sokan maradtak. A második, azaz a remény gyertyája, arra emlékeztet minket, ahogy az angyal hírül adta Máriának és Józsefnek az örömhírt, hogy ők nevelhetik fel Isten fiát, Jézust. Ez a láng jelképezi a reményteli várakozást. Bronzvasárnap Csák László területi képviselő mondott ünnepi beszédet. „Mi itt […]

Közös gyertyagyújtás a város adventi koszorúján.

A hit lángja lobbant fel elsőként a város adventi koszorúján

Advent első vasárnapja a karácsonyi ünnepkör és az egyházi év kezdete. Ilyenkor gyújtjuk meg az adventi koszorúk első gyertyáját, és megkezdődnek a karácsonyi előkészületek. A koszorú négy gyertyája más-más jelentéssel bír, az első a hit jelképe. A városi adventi forgatag kulturális műsora után Kellóné Mezőtúri Márta az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke szólt a […]

Közeleg az X. Adventi Forgatag

Hétvégén lesz advent első vasárnapja. Nemcsak a dekorációban lesznek újdonságok, hanem a programban is. Az ÓMÉK szakemberei már hónapok óta dolgoznak, hogy ünnepi hangulattal töltsék meg a teret. „Azt gondolom, hogy nagyon sok újdonsággal fogunk tudni szolgálni az ózdi lakosságnak. Útlezárással kell majd számolni. Egy megnagyobbított vásári környezet lesz. A Városház tér előtti Vasvár út […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.