Ózd Város hivatalos cimere
intézmény » 3. oldal

intézmény

Ünnepeltek az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskolában.

Ünnepség az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskolában

A magyar Himnusz dallamaival kezdődött el az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskolában a március 15-i műsor. Tiszteletük jeléül, a több mint száz diák és a tantestület tagjai ünneplőjükre rátűzték a háromszínű kokárdát. „Iskolánkban nagyon fontos a hagyományok ápolása, kiemelten a hazafiasságra való nevelés, ezért fontos számunkra, hogy gyermekeink megismerkedjenek a múltunkkal és a nemzeti […]

Lelkesen figyelik a kísérleteket a tanulók.

STEMüveg kísérleti bemutatón vettek részt a Sajóvárkonyi Általános Iskola diákjai

A Sajóvárkonyi Általános Iskola diákjai izgalmas bemutatón vettek részt, amelyet a STEMüveg csapata tartott. A tanulók egyszerű kísérletek segítségével ismerkedtek a kémia és a fizika tudományával. Láthattak folyékony nitrogént vagy nem newtoni folyadékot is. A program célja, hogy a diákok élményszerűen fedezhessék fel a tudományos jelenségeket, és maguk is részt vehessenek a kísérletekben. „STEMüveg egész […]

Lufikkal kidíszített stand várta a diákokat és tanárokat.

Vállalkozások és kitelepülés – Szakmai napot tartottak a SZIKSZI-s diákok

Számos szolgáltatás várta a SZIKSZI tornatermében a diákokat, hiszen szakmai projektnapot tartottak, ezzel zárták az idei Pénz7-et. A lényeg az volt, hogy jól érezzék magukat és bemutassák egymásnak és tanáraiknak ötleteiket. „Úgy gondoltuk, hogy az édesség az menni fog, hogy ezt fogják a legtöbben vásárolni és nagyon a dizájnra mentünk rá. Tudtuk, hogy sokan sütnek, […]

Az előadást hallgatják a fiatalok.

Gondolkozz és vállalkozz! – Így zajlott a Pénz7 a JAG-ban

Rendhagyó tanórát szerveztek ma délelőtt az Ózdi József Attila Gimnázium és Kollégium pedagógusai. A Pénz7 pénzügyi és vállalkozói témahetet tizenegyedik alkalommal rendezték meg, amelyhez a gimnázium is csatlakozott. „Mi már hosszú ideje részt veszünk a Pénz7 programjain. Korábban volt egy életvitel nevezetű tantárgy tizenkettedikben, amely kapcsolódott ehhez a témához, így elég gyakran voltak a Pénz7-tel […]

Közeli kép az egyik diákról, akinek hamut ken a homlokára Szőke Gábor plébános.

Kezdődik a böjt

Hamvazószerda alkalmából gyűltek össze a SZIKSZI-s diákok az Ív úti Szent Kereszt Felmagasztalása Templomban. A szentmisét Szőke Gábor, római katolikus plébános celebrálta, aki az evangéliumot Szent Márk könyvéből olvasta fel. Azt kérdezte a diákoktól, belegondoltak-e már abba, hogy a szavaknak mekkora ereje van. „Vajon hogyan fog eltelni ez a negyven nap? Tudunk-e a szavainkkal böjtölni? […]

A Gábor Áron Labdarúgó Kupáért mérkőztek a fiatalok.

A Gábor Áron Labdarúgó Kupáért mérkőztek a fiatalok

Reggel kilenc órakor kezdődött el a Gábor Áron Labdarúgó Kupa, ezúttal négy csapat mérettette meg magát. A szakmai együttműködés újabb eredményeként került sor a teremlabdarúgó tornára. „Ez az esemény is egy újabb szimbóluma annak az együttműködésnek a partnerintézménnyel, amelyik az elmúlt évben már számos program kapcsán is sikeresnek bizonyult. Bízunk abban, hogy szakmai vonalon 2025-ben […]

Bemutatkozó foglalkozást tartanak a TanulÓzd program keretében.

Közösségi tanulóházat indított Ózdon a Magyar Református Szeretetszolgálat

A Magyar Református Szeretetszolgálat 2018-ban indította útjára a „Válaszút-Komplex digitális program a sikeres életpályáért” nevet viselő projektet, amelyben százhúsz hátrányos helyzetű fiatal vett részt. A szervezet munkatársai öt éven keresztül segítették a diákokat abban, hogy középfokú végzettséget szerezzenek. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően új közösségi tanulóház nyitotta meg kapuit Pázmány úti telephelyükön. „Itt is az a […]

Skót úriember tartotta az angol órát.

Fánksütés és beöltözős nap a SZIKSZI-ben

Sorba kerültek a fánkok a forró olajba. A SZIKSZI konyháján nagy volt a sürgés forgás, ugyanis több mint 250 darab farsangi finomság készült ma délelőtt. A tanárok is kivették a részüket a munkából, folyamatosan váltották egymást a tűzhely előtt. Az elkészült fánkokat a második óra utáni szünetben osztották ki a gyerekeknek. Az iskola vezetősége és […]

Kapura lövés.

Hetedik és nyolcadik osztályos diákok vettek részt a Magyar Labdarúgó Szövetség Grassroots Bozsik Intézményi Programján

Hálóban landolt a labda a Marosi István Városi Sportcsarnokban. A Magyar Labdarúgó Szövetség Bozsik Intézményi Programján belül szervezett eseményre érkeztek a negyedik korcsoportos diákok, azaz a hetedik és nyolcadik osztályos tanulók. A legtöbb fiatal már egészen kicsi kora óta űzi ezt a sportot. „Már hét éves korom óta focizok. Azért szeretem, mert megmozgat és a […]

A tanórák is jó hangulatban telnek.

Idén is a vármegye második legjobb technikuma lett a SZIKSZI

A SZIKSZI a képzeletbeli dobogó második fokára állhatott a legjobb technikumok listáján vármegyei szinten. A rangsor az Innovatív Képzéstámogató Központ oldalán jelent meg. Ebben azok az intézmények kaptak helyet, ahová legalább 100 diák jár, közülük húsz fő technikumi tanuló, valamint mindegyik rangsoroló szempont szerint érvényes adattal rendelkeznek. Nézték többek között a tanulók felvételi érdemjegyeit és […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.