Ózd Város hivatalos cimere
intézmény » 4. oldal

intézmény

Az előadás után az udvaron sorakoztak a gyerekek, ugyanis lövéssel zárták az eseményt.

Rendhagyó történelemórán vettek részt a Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai

Rendhagyó történelemórára gyűltek össze a Bolyky Tamás Általános Iskola diákjai az aulában. Oláh Tibor várkapitány érkezett a gyerekekhez, hogy Bolyky Tamásról, az intézmény névadójáról tartson előadást. Az eseményre a Bolyokvasvári Polgári Kör Egyesület tagjai is ellátogattak, akik több ereklyét is megmutattak a tanulóknak. Az előadás előtt a terület képviselője Kellóné Mezőtúri Márta szólt a diákokhoz. […]

Minden parkolóhely foglalt.

Nehézkes a parkolás a kórház környékén

Minden hely foglalt az Ózdi Almási Balogh Pál Kórház előtti parkolóban. Mindennapos problémává vált az intézménybe gépjárművel érkezőknek, hogy szabad parkolót találjanak. A kórház területén lévő belső parkoló is nyitva áll, ezért azonban napidíjat kell fizetni. Ezt az összeget viszont soknak tartják a helyiek. „Az elmúlt napokban nagyon sok ózdi kórházlátogatót felháborított az a tény, […]

Befagyott ág.

Extrém hideg van, vörös kód lépett életbe

Reggeli fagyás, csípős, hideg levegő. Holnap hajnalban -18 fok is lehet a hőmérséklet, de napközben is maximum két fok várható az előrejelzések szerint Ózdon. A Belügyminisztérium figyelembe vette a Hungaromet előrejelzését, így tegnap este nyolc órától február 21-ig, vagyis péntekig elrendelte a vörös kódot. Ez egyrészt felhívja a társadalom figyelmét a rendkívüli helyzetre, másrészt a […]

Ünnepélyes szalagátvágással adták át a közösségi teret.

„Méltán lehetnek büszkék erre az intézményre Ózd polgárai” – Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök volt az Újváros Téri Általános Iskola vendége

Ünnepélyes keretek között, szalagátvágással adták az Újváros Téri Általános Iskola modernizált közösségi terét ma délelőtt. Nem mindennapi vendéget köszöntöttek a diákok és pedagógusok. Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök érkezett a különleges alkalom apropóján az intézménybe. „Vidéki embernek tartom magam és mint ilyen gyökerekkel rendelkező embernek, nyilván fontos számomra a vidék. Ózd is fontos és az […]

Az Ózdi SZC Bródy Imre Technikum diákjai hallgatják az előadást.

Dohányfüst, nikotin és függőség – Prevenciós előadást szerveztek a Bródyban

Rendhagyó osztályfőnöki órán vettek részt ma délelőtt az Ózdi SZC Bródy Imre Technikum tanulói. Az intézmény pedagógusai és az EFI szakemberei különböző egészségnevelési előadásokat állítottak össze a diákok számára. „A tavalyi tanévben kezdődött, amikor Schifter Tamás szociális segítő felvette a kapcsolatot az Egészségfejlesztési Irodával. Mi a Bródyban felmértük, hogy milyen témák érdeklik a tanulókat és […]

Orehovszki Tamara (jobbra) az első, Sukály Vivien (balra) pedig a második helyen végzett

Az arany- és az ezüstérmet is bezsebelték a Bródy diákjai a vármegyei egészségügyi versenyen

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara már harmadszor hirdette meg a Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Versenyt. A megmérettetés célja a magyar egészségügyi szakképzés színvonalának növelése, valamint a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok és tanáraik elismerése. A Bródyból hat diák vett részt a versenyen, ahol csupán a témakörök voltak megadva, konkrét feladatokat nem ismertek a tanulók. „A […]

Visitor feliratú mellényben és lábzsákban látogatták végig az üzemet.

Betekintés – A gyártás folyamatával ismerkedtek a SZIKSZI-sek a Neutrikban

Zajlik a gyártás a Neutrik Hungary Kft egyik csarnokában. A SZIKSZI tizenegyedikes és tizenkettedikes diákjai portfóliójuk és későbbi szakmai gyakorlatuk miatt érkeztek a cég ózdi telephelyére. A logisztikát tanuló fiatalok részletes tájékoztatást kaptak arról, hogy milyen szabályokat kell betartani a gyár területén. Elsőként helyet foglaltak a legközelebbi tárgyalóban, majd egy prezentációt tekinthettek meg a vállalat […]

A hajfestést is megmutatták a diákoknak.

Termék- és fodrászati bemutató az Ózdi SZC Gábor Áron Technikum és Szakképző Iskolában

Hasznos tanácsokkal látta el az oktató a diákokat. Egy hajfestést nézhettek végig a fiatalok. A Gábor Áron fodrász tanműhelyében az intézmény szakmai partnere tartott interaktív bemutatót a 9. és 10. évfolyamos tanulóknak. A nebulók sok újdonságot sajátíthattak el a délelőtt folyamán, melyet a közeli vizsgán is tudnak majd hasznosítani. „Én igazából kiskorom óta fodrász szeretnék […]

A három végzős osztály a színpadon.

Bródys szalagavatót rendeztek az Olvasóban

Az Olvasó adott otthont az Ózdi SZC Bródy Imre Technikum szalagavató ünnepségének. A színházterem szinte teljesen megtelt a végzősök rokonaival, családtagjaival és barátaival, de az intézmény pedagógusai is helyet foglaltak. A tavalyi évben kimaradt az iskola életéből ez a rendezvény, hiszen ez az első évfolyam, akik az új technikumi rendszer szerint tanultak. „Öt évről van […]

Farkas Péter Barnabás, az ÓMÉK múzeumi ágazatvezetője tart előadást.

Intézménybemutatás, előadások, múzeumi tárlatvezetés – Szakmai napot rendeztek Ózdon

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ, valamint az ÓMÉK Ózdi Muzeális Gyűjtemény munkatársai egy rendhagyó szakmai napot szerveztek. „Múzeum koordinátorként én szorosan együtt dolgozom a szentendrei Módszertani és Oktatási Központtal, röviden a MOKK-kal. Ők kerestek meg engem azzal a kéréssel, hogy itt Miskolc környékén, kifejezetten az ózdi múzeummal szeretnének egy kicsit szorosabb […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.