környezet

környezet

Kíváncsian figyelték a tavat.

A víz világnapját ünnepelték a gyerekek városszerte

Egy horgász mutatta be etetős hajóját a gyerekeknek az Ózdi Horgásztónál, ugyanis a Somsályi Tagóvoda apróságai ma itt kirándultak. Az időjárás is kedvezett a sétának, hiszen délelőtt sütött a nap. A program apropója a víz világnapja volt, amellyel a kicsik egész héten foglalkoztak. „Hagyományápoláson túl még nagyon fontosnak találjuk a kisgyermekek környezettudatos magatartásának a fejlesztését […]

Csoportkép a táblánál.

A város zöldítését és a kulturális életet is támogatják

A multisport pályát egyre többen használják. A Neutrik Group vezetői is kimentek a területre. A tereprendezés, vagyis a zöldítés még hátra van. Az élhető környezet azonban a cég számára is fontos, ezért igyekeznek támogatni ezeket a kezdeményezéseket. „Fontos, hogy támogassuk a közösségünket Ózdon a polgármesterrel együtt. Itt van a vállalat, a dolgozóink is itt vannak, […]

Sokan eljöttek a települési találkozóra.

Geopark és csillagos égbolt – A Bükki Nemzeti Park szakemberei tartottak előadást a Digitális Erőműben

A Bükki Nemzeti Park vezetősége és szakemberei várták ma azokat a polgármestereket a Digitális Erőműben, akiknek a településük a természetvédelmi területen belül található. A park ugyanis tavaly márciusban elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet, melynek célja, hogy bemutassa a geológiai értékeket, elősegítsék védelmüket, valamint támogassák a települések oktatásba és turizmusba való bekapcsolódását. „Azért is kiemelkedő […]

Gumiabroncsokat is kidobtak.

Illegális szemétlerakót találtak

Gumiabroncsok, padlószőnyeg, autóalkatrészek, kerti bútordarabok. A távolban pedig egy megunt mosdókagyló lapult a gazban. Ezek a tárgyak nem illeszkednek abba a közegbe, ahová valaki vagy valakik odatették szemetüket. Erre a szeméthalmazra talált rá egy arra járó a Bolyki temető mellett elterülő hétvégi házas területen, aki azonnal értesítette a területi képviselőt. „Újabb lakossági bejelentés érkezett, hogy […]

A Zöld Völgy Nonprofit Kft. egyik hulladéktárolója.

Sérült és felesleges holmik a ház körül – Új év, újabb két ingyenes alkalom a lomtalanításra

A lomtalanítás fontos szerepet játszik a rend és tisztaság fenntartásában, valamint környezetünk egészségének megóvásában. Egészen a 2017-es évig előre kijelölt napokon, városrészenként vitték el a lomhulladékot, ám ez a módszer nagy felfordulást eredményezett. 2018 január elsejétől azonban új szabályzás lépett életbe. „2018-tól már évente két alkalommal, egyénileg kérhető a díjmentes házhoz menő lomtalanítás, aminek alkalmával […]

Az erdész egy képet mutat a gyerekeknek.

„Az iskolában az erdő” – Interaktív foglalkozást tartottak a Bolykyban

A gímszarvas hangját utánozta Tölgyesi Gergő erdei iskolavezető azon a foglalkozáson, melyet a Bolyky Tamás Általános Iskola hatodik osztályosai hallgattak feszült figyelemmel. Egy nyertes pályázatnak köszönhetően látogatta meg az erdész az iskola tanulóit. A programban részt vevő intézményekbe az Országos Erdészeti Egyesület által minősített Erdészeti Erdei Iskolák erdőpedagógusai látogatnak el, ahol interaktív foglalkozást tartanak az […]

Szelektív hulladékgyűjtés, fenntarthatóság, élhetőbb bolygó – Szemléletformáló előadás-sorozat Ózdon

„Légy tudatosan választékos” mottóval környezetvédelmi kampányt indított útjára a Zöld Völgy Nonprofit Kft. Ennek keretében egy figyelemfelhívó előadás-sorozattal készültek a szakemberek, amelynek első állomása a Bolyky Tamás Általános Iskola volt. „Mint örökös ökoiskola, nagy örömmel fogadunk minden olyan lehetőséget, ahol a fenntartható fejlődési célokat közelebb hozhatjuk tanulóink számára. Az elmúlt tanév során már sikerült kapcsolatot […]

Telephely látogatás és szemléletformáló bemutató – Sajókazára kirándultak városunk szépkorúi

Utasok integettek egy különjárat feliratú buszból. A sofőr nem más, mint városunk polgármestere, Janiczak Dávid volt. A rendhagyó kiránduláson közel harminc fő vett részt. A célállomás a Zöld Völgy Nonprofit Kft. sajókazai telephelye volt. A program a Sajó-Bódva Völgye és Környéke Hulladékkezelési Önkormányzati Társulás hulladékgazdálkodási projektjének keretében szerveződött. „Lehetőség nyílt arra, hogy ózdi csoportokat hozzunk […]

Környezettudatosságra nevelő program a Nemzetőr Úti Tagóvodában

Hangosan köszöntek a gyerekek, amikor megérkeztek a kézműves foglalkozásra. Színes papírokat ragasztottak egy kis dobozkára. A Nemzetőr Úti Tagóvodában egész délelőtt szemléletformáló programokon vettek részt a kicsik. A kézműveskedés mellett beszélgettek az újrahasznosításról is. A gyerekeket kisebb csoportokra osztották, hogy elférjenek a foglalkozásokon. A terület képviselője is meghívást kapott. „A program célja, hogy a gyerekeket […]

Aktív Közlekedés Hete a Bolyky Tamás Általános Iskolában

A Bolyky Tamás Általános Iskolában négyszáznyolcvan diák tanul, akiknek nagy része szüleikkel, autóval érkezik reggelenként, órakezdésre. Október 14-én indult el az Aktív Közlekedés Hete, mely programhoz a bolykysok is csatlakoztak, első alkalommal. Arra biztatják a tanulókat, a szülőket, hogy október 14-től 18-ig minden nap, aki csak tud kerékpárral, gyalogosan, gördeszkán, rolleren, vagy görkorcsolyával menjen iskolába. […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge
Az oldalt tervezte és kivitelezte: Máté István

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.