óvoda

óvoda

A mese végén játékos feladatok vártak a kicsikre.

Holle anyó mesefoglalkozást tartottak az ovisoknak a könyvtárban

Holle anyó történetét hallgathatták meg a Nemzetőr Úti Tagóvoda Őzike csoportos apróságai, akik játékos mesefoglalkozáson vettek részt a könyvtárban. 12 kisgyermek érkezett a mai alkalomra. „Könyvtárunkban folyamatosan tartunk könyvtár pedagógiai foglalkozásokat óvodás, általános iskolás és középiskolás csoportok számára. Ezek a foglalkozások igény szerint lehetnek ismeretterjesztő, könyvtárhasználati, jeles napokhoz kapcsolódó, illetve mesefoglalkozások. A mai napon vendégségben […]

Táncoltak és közösen buliztak a kicsik.

Hercegnők, szuperhősök és ötletes jelmezek – Farsangi mulatságot tartottak az Újváros Téri Tagóvodában

Énekeltek, táncoltak és mondókáztak a gyerekek az Újváros Téri Tagóvodában. Farsangi mulatságot tartottak ma délelőtt, így mindenki maskarában érkezett. A szülőket is várták az intézménybe, műsorral is készültek nekik. A kicsik több slágerre is közösen buliztak. A banzáj azzal folytatódott, hogy kézen fogták egymást a gyerekek és végigvonultak a csoportokon, hogy megmutathassák egymásnak jelmezeiket. Először […]

Sztetoszkóp az orvosi asztalon.

Orrfolyás, köhögés, fejfájás, rossz közérzet – Tombol az influenza

Magyarország influenzatérképén jól kivehető, hogy mely megyékben regisztrálták a legtöbb influenzaszerű megbetegedést. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ munkatársai hetente készítenek kimutatást a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján. „Az influenzajárvány még nem ért véget. Az influenzára amúgy is jellemző, hogy február végéig, március elejéig tart. Az adatok alapján a megbetegedések száma még nem kezdett el […]

Jégbe fagyott állatokat kellett kiszabadítani a víz segítségével.

Bázisintézményi gyakorlat a Katona József Úti Óvodában

Gyermekek énekétől volt hangos a Katona József Úti Óvoda csoportszobája. Gyógyítsuk a Föld sebeit címmel bázisintézményi foglalkozást tartottak ma délelőtt. A gyakorlat középpontjában a természet védelme és a környezettudatosság állt, melyet a gyerekeken kívül óvodapedagógusok is megtekintettek. „Projektpedagógiai módszert alkalmazva intézményünk híres abban, hogy innovatív módszereket alkalmazva újszerű eljárásokkal próbáljuk ezt az attitűdöt már ilyen […]

Első osztályosok az iskolában.

Január huszadikáig kérvényezhető a tankötelezettség megkezdésének halasztása

A gyerekek abban az évben, amelyben augusztus harmincegyedikéig betöltik a hatodik életévüket, tankötelessé válnak. Indokolt esetben a gyermek a szülő kérelmére és az Oktatási Hivatal támogató döntése alapján további egy évig maradhat az óvodában. A 2023/2024-es tanévben 100 289 nagycsoportos vált tankötelessé az életkora alapján, ebből a szülők 22 743 esetben kérték, hogy csemetéjük egy […]

Dobos Adrienn közművelődési szakember a Csépányi Úti Tagóvodában mesél a kicsiknek.

Az Utazó Kultúra célközönsége az óvódások voltak

Már több éve, hogy útjára indult az Olvasó kultúraközvetítő előadássorozata, Utazó Kultúra címmel. Ebben az évben különlegesség volt, hogy a kicsiket vonták be a programba. A város óvodáit látogatták meg az Olvasó közművelődési szakemberei, akik interaktív foglalkozáson elevenítették fel a karácsonyi ünnepkörhöz tartozó tudnivalókat. „Az Utazó Kultúra már évekkel ezelőtt elindult és most úgy gondoltuk, […]

A Tétény Vezér Úti Óvoda apróságai táncolnak.

Betlehem, karácsonyfa és ovis adventi műsor – Így ünnepeltek a Sajóvárkonyon

Mikulás sapkát viselő kisgyerekek, angyalkák, ovis apróságok várakoztak a sajóvárkonyi templomkert udvarán. Egy rendhagyó programra érkeztek. Varga Éva első alkalommal szervezett közös karácsonyi ünnepséget a helybelieknek. „Már nagyon nagy vágyam volt régóta, hogy ez így beteljesüljön, hogy a Betlehem is kész legyen, és egy gyönyörű karácsonyfa álljon itt a templomkert udvarán. Most így még szebb […]

Este is folytatódott a díszítés.

Ünnepi hangulat, meleg tea, szaloncukor – közösen karácsonyoztak a Cipóban élők

Alkalomhoz illő zene gondoskodott a jókedvről, már délelőtt megtelt a cipói sportpálya mosolygós arcokkal. A ÓVÓ Katona József Úti Óvoda apróságai és a Vasvár Úti Általános Iskola diákjai állták körbe a fenyőfát, amelyet Telek László ajánlott fel a város számára. Sorban kerültek fel a szebbnél szebb, kézzel készített alkotások a örökzöld tűlevelűre. „A cipói karácsonyfát […]

Az egyik helyi töltőállomás képviselője adta át az édességeket az ovisoknak.

Csoki ajándékba – Édességet kaptak a mogyorósvölgyi tagóvodások

Az egyik helyi töltőállomás munkatársai érkeztek a Mogyorósvölgyi Tagóvodába Mikulás alkalmából. Idén már több környékbeli óvodába és iskolába is vittek adományokat. A megszokott módon most is csokoládéval lepték meg a gyerekeket, amelyet lelkesen fogadtak az apróságok. A helyi benzinkúton általában valamilyen ünnephez vagy témához kapcsolják a gyűjtési akciót. Legutóbb gyereknapon, most pedig Mikuláskor ajándékozták meg […]

Megszentelték a Néri Szent Fülöp Katolikus Óvodát

A II. János Pál Katolikus Általános Iskola furulya kórusa fogadta a meghívott vendégeket a Néri Szent Fülöp Katolikus Óvodában. Kocska Ágnes igazgató köszöntötte őket az intézmény szentelési ünnepségén. Az óvodások egy rövid műsorral készültek az alkalomra. A zenés, verses előadás után Riz Gábor országgyűlési képviselő, miniszteri biztos mondott köszöntőt. „Az ember származásánál, születésénél fogva nagyon […]

Probléma bejelentése: honlap@ozd.hu
Készült a DÁP Design System felhsználásával badge

Copyright © 2025 Ózd Város Önkormányzata. Minden jog fenntartva.